2012. január 11., szerda

Hogyan legyünk boldogok az új évben, 2012-ben is?

Itt az új év első bejegyzése. 

Vajon mit hoz számunkra ez az új év? Azon múlik, hogy  mit látunk meg benne és mit teszünk azért, hogy jobb legyen. A tegnap esti Skype-konferencián megint összegyűltünk jó néhányan. Beszéltünk sikerekről, álmokról, kértünk és kaptunk tanácsokat. És újra csak ez az idézet jutott eszembe, amit pont egy éve is közzétettem ezen a blogon:
"Mindnyájan átéljük a megküzdött dolgok elérésének örömét a sikeres sportteljesítménytől kezdve a vizsga eredményén át a megszerzett, elért dolgok feletti örömig, ez azonban legfőképp az emberi kapcsolatok lélekmelegítő közegében képes hatni. Ha nem volna kiért, miért küzdenünk, kinek felmutatnunk az eredményeinket, akkor a győzelem hiábavalóvá válna, nem volna más haszonélvezője, mint maga az egyén. Talán ez is magyarázhatja, hogy az öncélú, saját magunkért, anyagi javaink gyarapításáért történő cselekedetek nem képesek azt az örömérzést kiváltani, amit a nekünk fontos személyek megadhatnak, együtt örülve eredményeinknek...." - Bagdy Emőke
Az elmúlt időszakban, a közösen együtt töltött időben mind sokat változtunk, fejlődtünk. Nagyon határozott elképzeléseim és céljaim vannak azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnék elérni, hogyan tudok másokat segíteni, és hogy milyen az a világ, ami körül vesz bennünket. Valójában mindannyian saját szemüvegünkön keresztül látjuk a világot, és nem tagadom, én nagyon sok jót látok benne... 

"Az igazi felfedezőút nem az új tájak keresése, hanem az, hogy új szemmel tekintünk mindenre." - Marcel Proust

Nézzetek meg egy ehhez kapcsolódó nagyon jó videót:


A DXN üzletemmel kapcsolatban pedig nagyon izgatott vagyok. Közeledek a gyémánt szint felé, ami immár csak hónapok kérdése. Egyre többen jelentkeznek a honlapjaimon, mert tudják, hogy tenniük kell az életükért, ha jobban szeretnének élni. Aki igazán komolyan gondolja és végigcsinálja a kitűzött céljáig, annak sorsfordító lehet ez a lehetőség.
Emellett a fókusz külföldre is irányul, hiszen az európai piacnyitás előtt állunk, egyre több országban van helyi DXN Service Center - illetve a még meg nem nyílt piacokon is megoldható a kiszállítás.

Néhány napja kezembe akadt egy DXN Kávészünet - Egészség és Siker újság, és abban olvastam Dato' Dr. Lim Siow Jin, a DXN alapítója és elnöke tanácsát, hogy mire fókuszáljunk:
"Minden magyar üzletépítőnek ki kell tűznie maga elé egy célt, egy álmot, ahol egészségesebb, gazdagabb és szabadabb. Egészségesnek kell maradnunk, anyagi helyzetünket pozitív irányban kell mozdítanunk és szabadabbá kell magunkat tenni, hogy körbe utazhassuk ezt a világot. Az EU-s piacokra kell fókuszálniuk és minden országban legalább egy vonalat ki kell, hogy építsenek."

Ha már az újság úgyis a kezemben van, akkor továbblapozva, még Kócsó Lászlótól, a DXN Europe vezetőjétől, idézek egy gondolatot, amit egy 120 fős csapat vezetőjeként szintén magaménak érzek:
" Mit jelent számodra egy MLM hálózat vezetőjének lenni?
Elsősorban felelősséget. Felelősséget, több ezer ember iránt, akik nem csak fogyasztják a termékeket, hanem egzisztenciát is szeretnének teremteni a DXN által nyújtott lehetőségekből. Természetesen ez egy üzleti vállalkozás számomra is, de az anyagi vagy MLM-es elismerések nem említhetők egy napon azzal a rengeteg pozitív visszajelzéssel, amit a tagoktól kapok nap, mint nap. Ezek megerősítenek abban, hogy érdemes csinálni, akkor is, ha ez néha nagyon fárasztó."

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy 2012-ben is meghatározó része az életemnek a DXN, és a DXN sikerek. Azon dolgozok, hogy azokat a csapattársaimat, akik hozzánk vagy valamelyik csapattársunkhoz csatlakoznak kiemelkedően és odaadó gondoskodással segítsük a sikerhez vezető úton. Sokkal több van bennünk, mint amit eddig valaha is gondoltunk. Fantasztikus rádöbbenni, hogy mire vagyunk képesek, és jó érzés segíteni másoknak, hogy kihozzák magukból azt a sok értéket, ami bennük van. 

"Ha jól belegondolsz a "siker" szó jelentésébe, rá fogsz jönni, hogy az nem más, mint végigcsinálni amibe belekezdtél." F.W. Nichol
Sok sikert kívánok Mindannyiunknak! :-)