2010. december 9., csütörtök

DXN Üzletépítő Szeminárium

2010. szeptember 11-én, szombaton voltam életem első DXN üzletépítő szemináriumán.

Az intranetben található Telekocsi (útitárs kereső) segítségével felhívott Kócsó László, mivel ő is kecskeméti, hogy az autójában van hely, ezért el tud vinni. Így a kényelmes utazás mellett, még "különórában" is részem volt, és nagyon jó dolog, a legmagasabb  szinten lévő gyémánt tapasztalatait meghallgatni, és a saját észrevételeim megbeszélni vele.

Annyi kis gikszer azért volt a dologban, hogy a megbeszélt fél 9-es indulás helyett, fél 8-kor csörgött a telefonom, hogy 5 perc múlva itt vannak értem. Így extra sebességgel felöltözve már nem is kellett sokat várniuk rám. :-)

Mivel így jó időben - elsőkként - odaértünk, ezért figyelemmel követtem a reggeli készülődést.

Bár a DXN Családi napon már több gyémánttal, DXN taggal találkoztam, de most volt lehetőségem arra, hogy a saját szponzorommal, és a párjával életemben először találkozzak, és személyesen beszéljek velük. :-) E-mailben, Skype-on, telefonon már sokszor kommunikáltunk egymással. Az online hálózatépítés egyik előnye, hogy nincs szükség a személyes találkozásra a szponzoráláshoz, így az ország, vagy akár a világ bármely részéről csatlakozhatnak Hozzád új tagok.

Ezért is érdemes DXN rendezvényekre járni, mert akkor végre találkozhatsz azokkal az emberekkel, akiket az Internet segítségével már nagyon jól megismertél.
A házigazdáink:
Specht Józsi és Vali voltak, akik nagyszerű hangulatot teremtettek, és az egyes  részeket egésszé fűzték. Az előadások között sorsolásokkal, és ajánlásokkal színesítették a programot. Minden előadás előtt sor került a kitüntetések átadásra: a Star Agent szinttől a Gold Diamond-ig. Az új igazgatók rövid interjúkkal, néhány mondatban elmondták hogyan érték el sikereiket.

Az első előadók:
Szövetes Éva és Bussy Sándor - Executive Star Diamond - Utunk a gyémántig – avagy mit és hogyan tettünk céljaink elérése érdekében.
Évi és Sanyi 2009 júliusában csatlakozott a DXN hálózatához. Mindketten vállalkozóként dolgoznak, Évi festményekkel foglalkozik, Sanyi pedig órákkal. Munkájuk mellett 10 hónap alatt építették fel a DXN gyémánt üzletüket. Előadásukban sok személyes és konkrét példával szemléltették, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint bárki más, aki a teremben ül és a siker bárki számára egyszerűen elérhető a megfelelő hozzáállással. Számomra az volt az egyik legemlékezetesebb mondatuk, hogy más MLM hálózatban fél év alatt 2 embert tudtak beregisztrálni, míg a DXN-nél, volt, hogy egy hétvége alatt 11 embert. Nagyon tetszett az előadásuk, bár egy kicsit izgultak, de nagyon szimpatikus, emberi, és ösztönző hatással voltak rám.

Második előadó:
Dr. Leopold Judit természetgyógyász - Tények és tévhitek a ganodermáról.
Judit okleveles természetgyógyász, fülakupunktúrás addiktológus, életmód tanácsadó terapeuta, pszichodiagnoszta, pszichotréner. 2009 júniusában lett DXN törzsvásárló, az üzletépítéssel csak decemberben kezdett el foglalkozni. Számára a Ganoderma termékek viszonylatában az egészség megőrzési szempont a legfontosabb, sokat kutat ezen a területen.
Ez az előadás az egyik kedvencem volt. Nagyon humorosan, nagyszerű bejátszásokkal, filmekkel, viccekkel, képekkel színesítette az előadását. Még egy saját versikét is költött az előadáshoz.

Dr. Leopold Judit: pH-vers 
 
„Ha savas a gyomrod, rengeteg a gondod!
De ha nem vagy flúgos, legyél inkább lúgos!
Legyen italod a Ganoderma kávé!
A hasfájás meg hadd maradjon másé!” 
A harmadik előadó:
friss gyémántok (Star Diamond), köztük: Bálint Sarolta. Ő egy nagyon aktív nagymama, aki szeretné, ha az unokája büszke lenne rá, és példát mutat neki. Egymást ösztönzik a minél több tudásra, tanulásra. Csupa-szív előadás volt, kicsit talán megható is. A héten is ő tartotta a webkonferenciákat, érdemes rá figyelni! 

Végül pedig Kócsó László tartott előadást: Tedd magad láthatóvá offline és online egyaránt! Laci, mint a DXN Európai hálózatának vezetője közel két éves tapasztalatait foglalta össze előadásában. Tényekkel, konkrét eredményekkel mutatja be az online és offline hálózatépítés mesterfogásait. Előadásának legfontosabb üzenete nagyon egyszerű: Fókuszálj mindig a következő lépésre! Nagyon jó előadást volt! Nem egy marketingfogásokon alapuló mókusvakítást hallottunk, hanem emberien, érthetően rávilágított arra, hogy milyen egyszerűen és hatékonyan lehet csinálni ezt az online hálózatépítést. Többször is elmondta, ha valakinek nem megy az üzlet, akkor a "hiba az Ön készülékében van". De ez jó hír is, mert azon a legkönnyebb változtatni! 

Nagyon örültem, hogy ott lehettem a DXN üzletépítő szemináriumon. Amellett, hogy sokat tanultam, nagyon motivált mások sikere. Amikor végignéztem az előttem ülő gyémántokon, akkor elképzeltem, hogy egyszer én is ott fogok ülni közöttük. 



És még egy fontos észrevételem volt. Jó volt látni a párokat, házaspárokat, a nőket, akik ott álltak a Férjük mellett és támogatták őket mind a magán-, mind az üzleti életben. 

Már akkor elhatároztam, hogy a következő üzletépítő szemináriumon Férj is ott lesz velem! :-) Szeretném vele átélni ezeket az élményeket. Úgyhogy gyerekfelügyelet megoldva...


Mi is ott leszünk december 11-én a következő DXN Üzletépítő szemináriumon! Tarts velünk Te is!


Program leírást és további információt itt találsz!

 

1 megjegyzés:

  1. De jó volt olvasni!
    Főleg a rövid idő alatt elérhető siker az, ami szerintem sokakat inspirál ebben az üzletben.

    VálaszTörlés