2010. július 5., hétfő

Változtasd meg gondolataid és megváltozik életed!

Gondolataink. Egész életünket meghatározzák. Legutóbb akkor ébredtem rá erre igazán amikor megnéztem a Titok című filmet. Míg korábban szerettem aggodalmaskodni, a lehetséges rossz dolgokon, régi sérelmeken járatni az agyam, rájöttem, hogy egyszerűen nem ezt kell csinálni. Hanem arra gondolni, amit szeretnék. Sokkal jobb érzés a jó dolgokra gondolni, tervezgetni, pozitívan gondolkozni. Hogy hova vezetett gondolkodásunk megváltozása, azt itt olvashatod. Ahhoz, hogy jó irányba változzon életed, először gondolataid kell megváltoztatni. Ez az első lépés. Hogy mennyire fontos gondolatainkat a jó irányba terelni, íme itt van néhány idézet és videó.
"Nincsenek véletlenek, minden a gondolataidban gyökerezik - abban, hogy mit akarsz és mit tudsz meglátni egy fordulat mögött.
Te magad vagy az az erő, amely életre hívja a történéseket – a jót, a rosszat egyaránt. Rajtad áll, melyikre tartod magad érdemesnek: helyes gondolkodással a szerencsét idézed meg, vagy gondolkodás nélkül cselekszel, és bajokat zúdítasz az életedre. Rajtad múlik, bearanyozod-e napjaidat vagy feketére fested magad körül a világot.”
Hioszi Tatiosz

“Már most is bennünk van az az erő, ami ahhoz kell, hogy megtegyük azokat a dolgokat, amelyekről el sem tudtuk képzelni, hogy lehetségesek. Ez az erő rögtön elérhetővé válik, amint a gondolkodásunkat/hitünket megváltoztatjuk.”
Maxwell Maltz

“Félelemmel teli gondolataink ugyanolyan intenzitással teremtő erejűek és vonzanak nehézségeket életünkbe, mint ahogy a konstruktív és pozitív gondolatok pozitív dolgokat vonzanak. Teljesen mindegy, milyen egy gondolat természete, mindig saját természetének megfelelően teremt. Amikor mindez az ember tudatába vésődik, akkor fogja fel a lenyűgöző erőt, mely rendelkezésére áll.”
Claude Bristol


“Az vagyunk, amit gondolunk. Mindaz, ami vagyunk, a gondolatainkból táplálkozik. Gondolatainkból építjük fel a világunkat.”
Buddha

“Az élet játéka, a bumerángok játéka. A gondolataink, tetteink és szavaink visszatérnek hozzánk előbb vagy utóbb, megdöbbentő pontossággal.”
Florence Shinn

“A negatív gondolkodás határt szab a teljesítménynek. Ha viszont ezt megfordítjuk, akkor a lehetetlen hirtelen nagyon is elérhetővé válik.”
Amby Burfoot


“… előbb vagy utóbb rájön az ember, hogy ő maga saját lelkének főkertésze, életének irányítója. Felfedezi a gondolkodás törvényszerűségeit magában, és egyre pontosabban megérti, hogyan alakítják gondolatai jellemét, körülményeit és sorsát.”
James Allan
“Az, hogy milyen a boldog ember élete, gondolatai milyenségén múlik: így hát ügyelj erre! Ne fogadj be sötét, negatív gondolatokat.”
Marcus Aurelius

„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!

Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”

Charles Reade


Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is… Amíg nem tanuljuk meg a leckéket az eladósodásról, a munkáról, a partnereinkről, addig vagy

a) ugyanannál a leckénél ragadunk le, vagy

b) ugyanazokat a leckéket kapjuk különböző csomagolásokban.

Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket – figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: “Miért pont én…?”

“Egész életünkben arra lettünk kondicionálva, hogy bizonyos gondolataink legyenek a dolgokról. A gondolatok tesznek bennünket boldogtalanná – de a gondolatainkat megváltoztathatjuk! Az életszínvonaladon úgy javíthatsz, ha a gondolataidon javítasz, és gondolataid hatással vannak érzéseidre.”

Andrew Matthews: Hallgass a szívedre című könyvéből


“Az alaptörvény kimondja, hogy a hasonló, hasonlót vonz. A negatív gondolkodás biztosan negatív eredményt hoz. Ennek megfelelően ha valaki rendszeresen optimistán és pozitívan gondolkozik, akkor ezen gondolatai kreatív erőket hoznak mozgásba – és a siker, ahelyett, hogy elkerülné, elkezd felé áramlani.
Norman Vincent Peale

“Gondolj arra, hogy a boldogság nem attól függ, hogy ki, vagy mid van; kizárólag attól függ, hogy te mit gondolsz magadról.” Dale Carnegie





“Milliók és milliók hiszik azt magukról, hogy szegénységre és kudarcra vannak “kárhoztatva” valamilyen megfoghatatlan erő hatásának következtében, amelyre – meggyőződésük szerint – nincsenek befolyással. Ők maguk “szerencsétlenségük” létrehozói, méghozzá azokon a negatív gondolati impulzusokon keresztül, amelyeket a tudatalattijuk “felvesz”, és a nekik megfelelő ekvivalensekké változtat.” Napoleon Hill
Mindent, ami az életedben történik, te vonzottad az életedbe. És mindent az a kép vonzott magadhoz, amit a fejedben őrzöl. Amire gondolsz. Hiszen, bármi járjon is a fejedben, azt magadhoz vonzod.

Azzá válunk, amire a legtöbbet gondolunk, és azt vonzzuk magunkhoz, amire a legtöbbet gondolunk. Ha a fejedben látod, akkor a kezedben kapod meg. És ezt az alapelvet három egyszerű szóban lehet összegezni: A gondolatok dolgokká lesznek. Részletek a Titok c. könyvből

Vágyakozó gondolataidat változtasd erőteljes akaraterővé.
Sri Chinmoy

Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe.

Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk! Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emlékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat.

A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre. Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket.

A boldogságért olykor keményen meg kell dolgozni. Olyan ez, mint otthon rendben tartása – meg kell őrizni az értékeket, és a szemetet ki kell dobni. Az egyik ember a szép kilátást veszi észre, a másik a koszos ablakot. Te választod meg, hogy mit látsz és mit gondolsz.

Andrew Matthews: Élj vidáman! című könyvéből


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése